Az egyetemi tanulmányokat uzsorázó Diákhitel a földrajzból 25 évet késett

Csehszlovákiai és jugoszláviai ösztöndíjak érdekelnek?

A Diákhitelből már több verzió is lefutott, jómagam még az 1.0-ás rendszer áldozata vagyok, pár év és lesznek, 3.0-ás, sőt ki tudja, akár 3.11-es megszívatottak is. 

Jó bizniszről van szó, a DH intézménye ugyanis pont azt a pénzt forgatja vissza a fiatalok kinevelésére kamatostul, amit a szülőktől az az állam duplán, vagy triplán beszedett. Ez már önmagában is csodálatos példa a kapitalista berendezkedés szépségére.

Földrajzból azonban van mit még behoznia a DH-nak, amihez mindenképpen javasolok a Diákhitel Központ munkatársainak egy standard földtudományos BSc képzést, ráadásul hitelért sem kéne messzire menni.

Jugoszlávia és Csehszlovákia földrajzi ismeretei mellett egy kis történelmet is kapnának grátiszba. Geoinformatika gyakorlatokon pedig megtanulnák, hogy melyik shape fájlt kéne betölteni, mielőtt sok ezer példányban teleszórjuk rossz térképekkel az országot.

Arról nem is beszélve, hogy Krím, már Oroszországhoz tartozik!

Fotó: Index.hu

Most szólj, vagy hallgass örökké!

További ajánlataink

A sötétség szó sem írja le szépen azt a sötétséget, amire bukkantunk.

A náci Németországban jobban kedvelték a Mercator-vetületeket, mert azon majdnem akkora volt a III. Birodalom, mint az USA. Egyiptom azonban őket is felülmúlta.

Amikor a Cowboyok a birkák

Észre kéne venni, hogy az ország lakosságának elsődleges differenciáltsága nem anyagi, de még csak nem is földrajzi, hanem tisztán kognitív jellegű. 

Çatalhöyük-től idáig, igen hosszú út vezetett a kartográfia történetben

Çatalhöyük-től idáig, igen hosszú út vezetett a kartográfia történetben.

B.o.B. és a lapos Föld

Nem először fordul elő a celebkultúra történetében, hogy a popszakmában hírnevet szerzet sztárok, tudományos karrierbe kezdtek.

Na kik szerint jó ötlet a Brexit?

Ezen a rendkívül egyszerű, mégis fantasztikus tartalommal bíró tematikus térképen, vörössel láthatók azok az ország(ok), amelyek szerint a Brexit jó ötlet volt.

Amikor a generációs szakadék óceánokká dagad

Minden tudományterületnek megvannak a prostituáltjai és a stricijei is, no és persze ott vannak a végfelhasználók...

Jól néz ki a térkép, de nem minden olyan jóízű, mint amilyennek tűnik

Javában zajlik a hazafias mellverdesés Európában, ráadásul Magyarországon épp ma, március 15-én szinte kötelező is hazafinak lenni. Szóval miközben mindenki a közös húsosfazékból lefetyeli a falatokat azzal hitegeti magát, hogy önállóan majd sokkal jobb lesz. Rossz hírem van: nem lesz jobb!

Kivagyi térképészet, avagy a fuxkartográfia

Ha igazán érdekes emléket szeretnél és mindezt diszkrét kivagyiságban mutogatnád másoknak, akkor ezek az ékszerek biztosan tetszeni fognak. 

Atomot a sok randa szélkeréknek!!!

Vannak fajok, amelyek úgy haladnak előre, hogy közben hátrafelé mennek. Ott van például a rák, meg egy csomó csúszó-mászó. Az  evolúció tele van meglepetéssel, talán a magyar tolatás is fejlődés, csak nem látjuk a fától az erdőt. Ki tudja???

Melyik népet, vagy mely ideológiát utálják a legjobban az európai országokban, egyetlen térképen!

A tematikus térképészet gyöngyszemére bukkantunk, az európai gyűlölet-térkép formájában.