A pozitív rasszizmus áldozata vagy, ha Iránba tévedsz

A feltétlen szeretet lakóinak országa: Irán

Miután eldöntöttem, hogy a Kiwik hazájából (Új-Zéland)  a rétes hazájába (nem segítek) tartó utamat megszakításokkal teszem meg, többek közt az Iszlám régió újbóli felkeresését tűztem ki részcélul a nyárra. Nem figyelembe véve a laikusok véleményét a térségről, valamint kihasználva a tényt, hogy EU-s állampolgárok a reptéren is kapnak vízumot, úgy döntöttem, hogy Iránba látogatok.

Amikor új országba látogatok az alapfeltételezés a következő: biztos csodás ország lesz ez is, csak úgy, mint az összes többi; jó étel, szép tájak, érdekes épületek, vicces ruhát viselő emberek.

Az úton töltött évek során egyre inkább a helyi emberekkel való kapcsolat került előtérbe, de sajnos mindig akadályokba ütközök, mivel nem vagyok helyi, nem beszelem a nyelvüket es közvetlenségemet sem tudják kezelni (kivétel az olaszok☺).

Az elmúlt években mindig mikor egyedül utaztam/utazom, most is a ’Couchsurfing’ segítségével oldottam meg a szállásomat. Az első ’host’ a város központja mellett lakott nem messze és már hajnali 4 óta ébren volt, mert  emailemben üzentem neki, hogy akkor landolok es mint azt később elmondom, hogy miért; csak úgy, mint sok Iráni férfi, Ő sem tud külföldre utazni egyelőre. Ahogy megérkeztem első kérdése: “Aludni, tusolni vagy reggelizni szeretnél?”  Hátizsákos utazóhoz híven a reggelire szavazva elkezdődött az iráni önzetlen adásnak megtapasztalása. Minden kérdés előtt bocsánatot kért, hogy megkérdezi, de hogy egyáltalán nem kell válaszolnom ha nem szeretnék. “megterített” a szőnyegen miután mi törökülés és teaszürcsölés közepette sikerült-még, ha csak minimálisan is- betekintést nyernünk egymás életébe.

A Teheráni szállásadóim egyike. Mivel előszor szállasoltak ezért túlakarták teljesíteni az alapkoncepcióját a „couchsurfing-nek” aminek az volt a következménye, hogy egyenesen megsértődtek amikor mondtam, hogy hamarabb indulok útnak. Nagynehezen engedtem a szívemnek es `belementem` hogy mégegy napot szallásoljanak engem :) .

Miután felkeltem pár óra alvás után, a város északi, hegyekkel határolt része felé vettük az irányt. Mivel a tömegközlekedés kínálata távolról sem közelíti meg az igényt , ezért csak addig utaztunk nyomorogva amíg a metró vitt minket. Innen “közös” taxival mentünk (két fő pont között közlekedik es azon a vonalon bárki beszállhat, nem külön címre hanem a “köztudatban levő” A es B között közlekedve lehet használni. Kérdeztem, hogy mennyit adjak a taxisnak amire szállásadóm kinevetett. Kérdezem ez mi, mire Ő: Én itt egy turista vagyok és, hogy Ő ennek alapján kezel engem. Ekkor még nem értettem, hogy  mit is jelent Iránban turistának lenni, de nem tulajdonítottam neki különösebb problémát-nem okozott problémát, hogy nem kellett fizetnem a fuvarért (később kiderült hogy 30.000 IRR ~ 1USD kettőnknek ami egység ár 2-10 km közötti távolságra). Amint a helyiek meghallották, hogy nem helyi nyelven kommunikálunk, úgy néztek mint még ha soha nem láttak volna fehér embert. Itt az emberek nem azokkal a tipikus lopott pillantásokkal nézik az idegent, mint a nyugati társadalmakban.  Ha visszanéz rájuk az ember kérdően, hogy mi ez az egész, akkor is kell 1-2 másodperc  mire odébb néznek…. Amíg nem támad fel bennük a kíváncsiság ismét, hogy ki ez az idegen itt es analitikusan nézik az idegent tovább…mindig!

Az élmény hajhászásától hajszolva, kettő nap után átköltöztem Ibrahim szállására a már jól bevált ’Couchsurfing’ segítségével. Látszott rajta, hogy érdekli minden ami külföld, s ezért annyi hátizsákost szállásol amennyit csak ideje es energiája enged. Az országban csak első osztályú “street food” helyek vannak - az ázsiai trópusi időben hűtő nélküli utca kajálások után ezt elmém és gyomrom (különösen az utóbbi) katarzisként élték meg. Meglepetés szerint újdonsült barátom sem engedte meg hogy fizessek, de olyan szinten kezeli ezt az egész “a turista nem fizet egy centet sem” kultuszt az országban, hogy az étel árus is szúrósan nézett Ibrahimra mikor látta, hogy én nyúlok a pénztárcamért. Itt szeretném megjegyezni, mindezek annak ellenére történnek, hogy a kérdéseik között van, hogy Mennyit keres az ember külföldön (én mindig a legutolsó élményt veszem mérvadónak, ami ebben az esetben Új-Zéland)? Amikor ezt tisztázzuk, gyorsan kiderül, hogy egy közel OKJ-s papírral rendelkező ipari alpinistakent is óránként keresek annyit, amennyit egy bányászmérnöki diplomával rendelkező kettő és fél nap alatt.

Próbálom egymagam is felfedezni a fővárost, de szemmel láthatólag ez nem olyan egyszerű mivel lépten-nyomon a segítségemre siet mindenki anélkül, hogy segítségre lenne szükségem. Ez alatt egy újabb taxis nem fogadta el tőlem a pénzt és megköszönte, hogy farsiul (perzsa) bemutatkoztam/ elköszöntem.

Mivel Kazahsztánhoz hasonlóan Irán is viszonylag könnyen ad turista vízumot Afganisztánba, ezért elmentem, hogy igényeljek. Iránban  a “terrorista” más fogalmat jelent, mint nekünk: a nagykövetségen rengeteg kérdésen kellet átmennem a vízumintéző bácsi által csak ezért, hogy jogosultságot nyerjék ahhoz, hogy jelentkezhessek. Az egyik kérdés a sok közül az volt; Szándékomban áll-e csatlakozni az ISIS-hez? Itt nem attól félnek, hogy egyik muszlim eljön Teheránba teherautóval rakott dinamittal felrobbantani magát, hanem hogy külföldi szimpatizánsok csatlakoznak és ők hajtanák végre hasonló merényletet. Pár héttel korábban a Török titkos szolgálat letartoztatott két Japán “turistát” akik bizonyítottan az ISIS-hez való csatlakozási vágy miatt utaztak a térségbe. A kérdés létjogosultságához azért hozzátartozik, hogy ekkor még szakállas voltam bajusz nélkül, ami a Szunni muszlimok (ISIS is, de nem kizárólag csak) így (nem) borotválkoznak vallási okok miatt.

Az esetet követve utazok haza a metrón és valaki odajön hozzám beszélgetni ami abból áll, hogy vajon megadom-e az Instagram meg Facebook accountomat hogy követhesse életem? A beszélgetés során hogy pár méterrel odébb egy fehér pár ül szintén helyiekkel éppen belemerülve egy beszélgetésbe. Eztán a következő párbeszéd hangzott el Ali (minden Iránit így hívok a távlatból):

  • Ti rokonok vagytok a fehér párral, ugye?
  • Hogy lennénk? Nem is ismerem őket!  
  • De hát ugyanúgy nézünk ki….

Nevetésben törtem ki, majd tisztáztuk a feltevés irracionalitását, miszerint minden fehér bőrű rokonságba áll egymással.

A stoppolást az útminőség és a Közel-Keleti Inshallah hozzáállástól vezérelve korán kell kezdeni Iránban. Harmadik fővárosi szállásadóm lakását, egy ’postit’ megírása után hagytam el. A város szelére érve csak 1 Km-t kellett gyalogolnom az autópálya felhajtó felé, ami egyenesen vitt úti célomhoz. Odavezető kirándulásom során láttam egy csapat Iráni fickót tömörülve állni. Kíváncsiságtól vezérelve közelebb mentem és láttam két turista srácnak akarnak nagyon segíteni a nemzetközi nyelvet használva: kéz s láb. Megkönnyítve életüket kiderítettem, hogy ők is ugyanazt az autópálya felhajtót keresik ahova én tartottam. Ők csupán egy 250 Km elmentek odébb, mint én ami Irán méretéből adódóan nem egy nagy távolság. Felszabadítva őket a segítőkész FB barát alap tömege alól mondtam, hogy jöjjenek velem s megmutatom, hol kellene stoppolniuk. A nyelvi korlátok megszűnésének megörülve hamar úgy döntöttünk, hogy szerencsét próbálva hárman folytatjuk utunkat, stoppolva. Kisvártatva egy autóban ültünk es haladtunk célunk felé, mivel ott nem okoz aggodalmat felvenni három idegent. Természetesen nem sikerült nem jóllaknunk újabb sofőrünk jóvoltából egy újabb helyi étteremben egy újabb helyi nevezetesség kipróbálása által. “Ali” a sofőrünk megkérdezte életemben nem tapasztalt alázatossággal, hogy nem lennénk-e olyan kedvesek hogy megtisztelnénk őt azzal hogy nála toltjuk-e az éjszakát. Mivel pont nem volt semmi dolgom se tervem, így egyből igent mondtam s csatlakozott újdonsült Holland útitársam is. Az este megint csak nem volt csalódás es meg házi készítésű kebab-bal ízesített konyakot is hoztak mivel annak ellenére, hogy illegális minden fajtája alkoholos termék fogyasztása, birtoklása és árulása, ő mindenképen megakarta mutatni, hogy édesapja milyen szuper földalatti főzdével rendelkezik. Reggel sikerült kipróbálnom a Kale Pache nevű bárány fej, lábak összetételű, ami az én esetemben bárány agy, szem, nyelv, állkapocs hús volt hagymával, joghurttal és kenyérrel kinézete ellenére meglepően energiában gazdag, pikáns és ízletes étel melyet a hagyomány szerint szigorúan reggel.

A képen: Kale Pache; a reggeli kecske/bárány vágást követően napközben hűtve tartják a végtagokat és a fejet. Ezeket majd este főzik 4 óran át, majd másnap hajnali 3-4 kor újrafőzik és reggelire tálalják. A tradicionális étel az elsősorban a lábszáron lévő hús, szemgolyók, nyelv, állkapocshoz tapadó inak, valamint az agy elfogyasztásából áll.

Az étkezést követően jutott eszembe, hogy következő szállásadómnak elfelejtettem szólni tegnap, hogy nem érkezek meg. Ezt korrigálva felhívtam, hogy elnézést kérjek, de még aznap, másodmagammal (a holland stoppos cimborával) érkeznék a megbeszéltekkel ellentétben. Az utolsó kétszáz kilométert egy kocsi utánfutóján tettük meg, ahol a lehetőségekhez képest egész jót tudtunk aludni.

Megérkezve az ország azerbajdzsáni régió (nem összetévesztendő a különálló országgal) központjába, kis sétálás után egy vízipipa helyből kiszól a tulaj hogy segíthet-e valamiben. Megörültünk, hogy beszél angolul, így megálltunk egy pillanatra útbaigazítás céljából. Még mielőtt leültünk volna segítségkérés gyanánt, már két forró tea volt előttünk és mielőtt bármit is mondtunk volna, a kofa szeretet teljesen mondta, hogy helyezzük magunkat kényelembe. Felhívta a szállásadónkat majd gyors tárgyalást követően kaptunk egy  újabb teát, s nem sokkal később már ültünk is a kocsijukban és miközben a szállásadónk címe felé haladtunk vettek nekünk egy kiló cseresznyét, hogy addig se éhezzünk amíg fuvaroznak bennünket.

A képen, jobbról balra: Rögtönzött Holland utitársam, szállásadónk Ardabil városában, én.

Minden országnak megvan a saját szépsége, amivel kiemelkedik a többi közül, ám Irán mérhetetlen értéke, a perzsák vendég szeretetének köszönhető. Soha eddig hasonlót nem tapasztaltam még, és csak hangoztatni tudom: aki véleményt akar alkotni valamiről, annak személyesen kell meg tapasztalnia azt, egészen addig az nem része a valósagának.

Most szólj, vagy hallgass örökké!

További ajánlataink

Földtudósok az magyar népesedési problémák megoldásáért!!!

Túrázó geoszerelmesek az európai demográfiai helyzet javítása érdekében, egyedülálló ötlettel rukkoltak elő. Ha a túrán összejössz valakivel fizetnek!

Bámulatos, hogy mire nem jó pár őrült geotúrás performance

Hazánkban ahol az IQ lassan értékesebb valuta, mint a prézli a disznófarmon, egyre fontosabb hogy komplex körülményeket megfelelő módon vizualizáljunk, erre pedig mi sem jobb mint pár geotúrás öngyilkos performance-ja.

Juhász Árpád holnap, május 28-án ünnepli 81. születésnapját. Ezúton kívánunk neki erőt egészséget, no és jószerencsét!

J.R.R. Tolkien s megirigyelné a Greenpeace kommunikációját!

A Greenpeace végre megmutatta, hogy milyen is a világ a szemében. Figyelem erős hang és fényhatások!!!

A meleglobbi erősebb mint a hidrotermás környezet

A meleglobbi erősebb mint a hidrotermás környezet, elég csak ránézni ezekre az ásványokra.